Rólam

Váradi Fanni vagyok, 24 éves cukrász. Elmondhatom magamról, hogy szerelmem a cukrászat. A középiskola után a Miskolci Egyetemre felvételeztem turizmus-vendéglátás szakra, hiszen az egyik kedvelt elfoglaltságom az utazás. 

Imádok jönni-menni a világban, megismerni új tájakat, népeket, kultúrákat, ízeket, illatokat. Gyerekkori álmom az édességek világában történő „elmerülés”. 2019-ben szereztem egy OKJ-s cukrász bizonyítványt az egyetemi diploma mellé. 

Tortákat, sütiket, desszerteket készítek egyedi megrendelés alapján. Folyamatosan képzem magam, hogy minden új technikával, technológiával megismerkedhessek, és hasznosíthassam az új tudást a mindennapi alkotásaim során. Több tortaversenyen is részt vettem már, hogy új dolgokat tapasztaljak meg.  Nemsokára teljesül az egyik vágyam, megnyithatom a kézműves cukrászműhelyemet. Távolabbi tervek között egy saját cukrászda üzemeltetése szerepel.

Munkáim

Az elkészítendő tortáknak, sütiknek, desszerteknek csak a fantázia szabhat határt. 

Minden általam készített torta egyedi megrendelésre készül, egyedi elképzelések alapján. 

Az ízvilág nagyon változatos, szívesen kísérletezem új ízekkel, új kombinációkkal. Szeretem a különleges gyümölcsöket ízesítés és díszítés céljából is, amik valami varázslatos különlegességet adnak a megszokott, klasszikus ízek és formák mellett.

Minőségi alapanyagokkal dolgozom. 

Én magam gluténérzékeny vagyok így egyértelmű, hogy vállalom mindenmentes cukrászkészítmények megalkotását, legyen az glutén-, laktóz-, cukormentes vagy vegán. 

Lehetőség van esküvői torta esetén kóstolóra is, amikor minimum 3 ízből választhat a kedves megrendelő. Mindent várok nagy szeretettel!